1. A TENS technológiáról

A fájdalom régóta az idegeinkre megy…
Ezért kísérleteznek ősidők óta az emberek a fájdalom tompításával. Az egyiptomiak mákból nyert ópiátokkal ágyaztak meg a vegyszeres fájdalomcsillapításnak, később azonban már nemcsak növényeket, hanem állatokat (pl. elektromos rájákat) is befogtak a nemes cél érdekében, és úgy lezsibbasztották a pácienst, hogy az még a fájdalmat sem érezte. Az 1700-as évek végén Luigi Galvani békacombokat ragadott és elektromosan stimulálta azokat, pár évtizeddel később pedig Faraday adott újabb lökést az elektrotechnika fejlődésének. 1965-ben Patrick David Wall és Ronald Melzack egy érdekes kapuelmélettel álltak elő, rájöttek, hogy kívülről adott elektromos impulzusokkal bezárhatjuk azt az „idegi kaput”, melyen keresztül a fájdalominger normális esetben gond nélkül felszaladna az agyba. Erre az elméletre alapozva Dr. Norman Shealy gond nélkül megalkothatta az első TENS készülék prototípusát az 1960-as évek közepén.

A TENS (Transcutaneous Electric Nerve Stimulation), azaz a bőrön keresztül történő elektromos idegstimuláció hatalmas előrelépést jelent a fájdalomcsillapításban. Számos fizioterapeuta és fájdalomcsillapítással foglalkozó szakember napi szinten használ hasonló készülékeket a rendelőjében, ám most itt a lehetőség arra, hogy otthonunkba is becsempésszük az azonnali, gyógyszer- és mellékhatás-mentes fájdalomcsillapítást a Mediwel Family & Pro készülékével.

2. A TENS technológia élettani hatásai

Hogyan vegyük elejét a fájdalomnak?
A lehető leggyorsabban! Helyezzük a készülék elektródáit a fájdalmas területet fedő bőrre és addig stimuláljuk az idegeket, míg meg nem szűnik a fájdalomérzet. A TENS kezelés során ártalmatlan elektromos impulzusokkal dolgozunk, melyek azontúl, hogy megakadályozzák a fájdalominger „felfutását”, aktiválják a szervezet természetes fájdalomcsillapító „szérumának” (endorfin, enkefalin) kiválasztását. Dupla haszon, arról nem is beszélve, hogy a fájdalomcsillapítást lórúgásszerű gyógyszerek bevetése nélkül értük el.
A TENS ugyanakkor gyógyszeres fájdalomcsillapítás mellett is bevethető, használatával jelentősen csökkenthetjük a fájdalomcsillapító mennyiségét.

A TENS programok:
– blokkolják a fájdalmat
– stimulálják az endorfin- és enkefalin-kibocsájtást
– javítják a vérkeringést (az izom-összehúzódások/elernyedések eredményeként)

A fájdalomhoz nem szabad, a TENS-hez nem lehet hozzászokni
A TENS technológia a mozgásszervi betegségekkel küzdőknek igazi megváltás, hisz az állandó fájdalom az életkedvet, a rengeteg fájdalomcsillapító pedig a gyomrot kezdi ki. A TENS készülék változó intenzitású (impulzusszélességű és -frekvenciájú) elektromos impulzusokat állít elő, így ahhoz a szervezet nem képes hozzászokni, ez tartós használat esetén is garancia a kezelés hatásosságára.
Amikor minden perc számít…
A készülék hatásosan és gyorsan enyhíti a fájdalmat. Beépített programjai közül egy gombnyomással kiválaszthatjuk a megfelelőt, és a fájdalom súlyosságától függően naponta akár több alkalommal is használhatjuk. A TENS növelheti más terápiás módszerek – pl. MÁGNESTERÁPIA – hatékonyságát, valamint hozzájárulhat a gyógyszeradag csökkentéséhez, elhagyásához. A fájdalomcsillapító programoknak nem ismert káros mellék- vagy utóhatása, az idegstimulációt azonban csak orvosi diagnózis után kezdjük el, hiszen a krónikus fájdalom hátterében olyan betegség is állhat, melynek kezelése nem tűr halasztást.

3. A TENS technológia fő felhasználási területei

A TENS tüneti, illetve krónikus (hosszan tartó), makacs fájdalmak enyhítésére, poszttraumás és műtét után jelentkező fájdalmak csillapítására alkalmas. Nincs más dolgunk, mint lokalizálni a fájdalmat, felhelyezni az elektródákat és kiválasztani a megfelelő programot.
– váll- és térdsérülések
– krónikus hátfájás
– fibromyalgia
– ízületi gyulladás
– műtéti utáni fájdalom
– ödéma, gyulladás
– kéztőcsatorna szindróma
– csukló- és könyökfájdalom
– teniszkönyök
– végtagfájdalmak
– lábközépfájdalom
– ízületi kopásos megbetegedés
– fejfájás
– húzódás
– menstruációs fájdalom
– rágóizomzat fájdalom
– övsömör
– porcsérülés
– derékfájás
– ülőidegzsába
– talpreflexológia
– rehabilitáció
– isiász
– combközelítő izom fájdalma
– izomhúzódás
– bokaficam, sarokfájdalom
– ínhüvelygyulladás
– nyakmerevség
– krónikus fekélyek