Édesanyaként nap, mint nap számtalan kihívással kell szembenéznünk. A gyermeknevelés mellett a párkapcsolatunk, valamint a háztartás is teljesértékű embert követel. Mindeközben viszont nem szabad megfeledkeznünk Önmagunkról. A nőről, aki nélkül nem lennénk képesek az anyai szerepünkben helytállni. A nőről, aki olykor a háttérbe szorul ugyan, de mindig jelen van. A nőről, aki anyává válásunk előtt voltunk.

Nemcsak édesanyaként, de nőként is szükségünk van napi szinten némi ÉNIDŐRE. Amikor van lehetőségünk kikapcsolni, testileg – lelkileg felfrissülni, feltöltődni.  Ehhez nyújtanak segítséget a Mediwel termékei.


Az OTO ZEN dizájn élményfotel nemcsak a szoptatást könnyíti meg az ergonómiai kialakításának köszönhetően, hanem masszázsfunkcióinak segítségével a baba gondozása, ellátása során leginkább igénybe vett izmok is könnyedén kilazíthatóak.

A szoptatás következtében kialakult esetleges hátfájdalmat is képes csillapítani. A szinte hangtalan működésének köszönhetően attól sem kell tartanunk, hogy az alvó gyermekünket felébreszti. Nem utolsó sorban pedig még párunk is hálás lesz érte, hogy egy stresszes nap után 15 percre ellazulhat és feltöltődhet egy kicsit. Ezáltal a babaszoba a család minden tagja számára a legkedvesebb pontja lehet a lakásnak.

Kíváncsi vagy hogyan tudja megkönnyíteni a mindennapokat az OTO ZEN élményfotel?

A videóból megtudhatod: a Kölyökkalauz c. műsorban Dombóvári Vanda járt barátnőjénél, aki elmeséli hogyan tud naponta 15 percet szakítani kisfia mellett a feltöltődésre.

 

A FLABéLOS megoldást kínál a mozgáshiány és a stresszes életmód problémájára, mert rövid idő alatt, kényelmesen és hatékonyan mozgatja át az egész testet, az izmokat, beleértve a más módon nehezen edzhető mélyizmokat is.

A rajta végzett mozgás nagyon könnyű és kellemes, ezért még kisgyermek mellett sem nehéz rávenni magunkat a maximum napi 2 x 10 perces használatra.

Rendszeres használata következtében javul az általános kondíció, a derék és hátfájdalmak csökkennek, a lehajlás pedig nem okoz nehézséget. A gyermekünk folyamatos emelgetése, karon hordása során egyre kevésbé tapasztalható a korábbi leterheltség. Emellett pedig még a túlsúly csökkentésében is rendkívül hatékony segítség lehet. Az izmok tónusosabbak, erősebbek és feszesebbek lesznek, a cellulit mértéke csökken, a bőr kisimul.

 

Az OTO Adore Foot intelligens talpmasszírozó 15 perc alatt képes a napi rohanásban megfáradt, elnehezült lábat felfrissíteni. Kombinálja a reflexológia és a tradicionális kiropraktika technikáit.

Rendszeres használatával felélénkíthetők a fáradt láb izmai és ízületei, valamint javítható a vérkeringés, megszüntethető a zsibbadás, a fáradtság és a kényelmetlen cipők okozta fájdalom. A könnyű, kompakt, kis helyigényű készülék a lábaink megmentője lehet. 24 különböző méretű és alakú masszírozó „bütyökkel” rendelkezik, amelyek elérik az összes reflexológiás pontot a talp felületén.

Két masszírozó fej kifejezetten a bokát masszírozza mindkét oldalon, így stimulálva az Achilles-ínat, amely az egyik legfontosabb reflexológiás pont, hiszen az egész test vitalitására hatással van, így az érezhetően javul.

 

A kisgyermekes családok és főként az édesanyák jellemzően időhiánnyal küzdenek, éppen ezért is nagy könnyebbség, hogy kevesebb, mint fél óra alatt az edzést követően fittebbé válhatunk, a masszázsnak köszönhetően pedig kipihentebbé és mosolygósabbá tudjuk varázsolni magunkat. Azáltal pedig, hogy még az otthonunkat sem kell elhagynunk, rengeteg időt megspórolhatunk.