Számolj le hatékonyan a kórokozókkal, az élősködőkkel, vagy a kellemetlen szagokkal!

  • A kórokozókkal, élősködőkkel, kellemetlen szagokkal szemben eredményesen veszi fel a harcot.
  • A felületen megtapadó, valamint levegőben jelen lévő vírusok, baktériumok, penész és egyéb gombák ellen hatásos.
  • Légnemű halmazállapotának köszönhetően a szabad kézzel és szemmel nem elérhető helyekre is beszivárog, melyeket másképp tisztán tartani lehetetlen!
  • Az adott helyiség levegőjéből állítja elő a szükséges ózonkoncentrációt, így hatástalanítva a káros mikroorganizmusokat.
  • A kezelés időtartama 15-60 perc, majd ugyanennyi idő várakozás és egy gyors szellőztetést követően újra használható a terület.
  • Minden olyan helyen, irodában, raktárban, egészségügyi intézményben, sport- vagy oktatási létesítményben, szálláshelyen, étteremben, váróteremben, szépségszalonban, bankban ajánlott az alkalmazása, ahol sok ember tartózkodik egyidejűleg, vagy forgalmassága miatt többen megfordulnak ott rendszeresen. 

Mi az az ózon?

Az ózon a természetben is előforduló gáz. Az oxigénmolekula 2 oxigénatomból áll, melyet atomokra bonthat például a villámlás, vagy a nap ultraibolya fénye. Egyetlen oxigénatom nagyon instabil, hamar visszarendeződik két atomos oxigénmolekulává, olykor a szabad oxigénatom hozzákapcsolódik az oxigénmolekulához. Ezt az új molekulát ózonnak vagy O3-nak hívják. Amikor a rendkívül reaktív ózon molekulák baktériumokkal, vírusokkal és egyéb szagokat okozó részecskékkel érintkeznek, bekövetkezik az oxidáció, amely során ezek a káros mikroorganizmusok elpusztulnak, míg az ózon molekula stabil oxigénné (O2) alakul vissza. Az ózonos fertőtlenítés olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, sőt, az atkák ellen is hatásos. 

Mire használható?

Az ózongáz nagyon erős oxidálószer, általánosságban véve a felület-, levegő- és a víz fertőtlenítésére is használják, a mi általunk forgalmazott készülékek a levegőn keresztül a felületek fertőtlenítésére alkalmasak. Az ózongáz lezárt helyiségek fertőtlenítésére használható, gáz halmazállapotának köszönhetően eljut olyan helyekre is, melyeket a hagyományos tisztítással nehezen érünk el.

Hol vethetjük be?

Minden olyan helyiségben, amely lezárható légtérrel rendelkezik, de szellőztethető és nincs nyílt láng veszélye. Mindenhol, ahol emberek megfordulnak, irodákban, rendelőkben, óvodákban, iskolákban, éttermekben, hotelekben, üzletekben, de járművek esetében is hasznos lehet, de taxik, teherautók, mentőautók fertőtlenítésére is használható, sőt, a penésszel is elbánik.

Hogyan működnek az ózongenerátorok?

Az ózongenerátorok a természetes folyamatot másolva a levegőből alakítják át a kétatomos oxigén molekulákat 3 atomos ózon molekulákká, melyek rendkívül instabilak, ahogy összekapcsolódnak, már bomlanak is szét és eközben amivel találkoznak, azt oxidálják, megsemmisítik. Legyen ez vírus, baktérium, kellemetlen szag, penész, stb.

A készüléket a lezárt helyiségben elhelyezzük, bekapcsoljuk, majd elhagyjuk a helyiséget. A készülék a program végén lekapcsol. 

Ózongenerátor készülékünk az RTL Klub Életmód Magazin műsorában mutatkozik be.

A TV2 Több, mint testŐr című műsorában beszélgettünk az ózongenerátorok előnyeiről és a használat körülményeiről.


Forrás: https://tv2.hu/musoraink/tobb_mint_testor/332858_az-ozon-a-fertotlenites-szolgala.html

A TV2 Életmódi műsorában mutattuk be ózongenerátorunkat, azok működését és használatukat.

Vigyázat! Odafigyeléssel alkalmazzuk!

Ózongáz használatakor a kezelt helyiségben TILOS TARTÓZKODNI!
Az ózongáz egy rendkívül mérgező gáz, amíg az ózongenerátor dolgozik, a helyiségben semmilyen élőlény ne tartózkodjon, kisállatokat is ki kell vinni. Az ózonos kezelés végeztével várjunk minimum egy órát, (vagy akár egy éjszakát, ha van rá lehetőség) utána szellőztessünk egy nagyot és amikor már nem érezhető az ózon jellegzetes, szúrós szaga, a helyiség újra birtokba vehető.

23 év tapasztalat a gyártásban!

 A Mediwel az elmúlt évtizedben is rendkívül körültekintően válogatta meg a beszállítóit, hogy innovatív és minőségi terméket kínálhasson ügyfeleinek. Idén egy új, kizárólagos forgalmazói megállapodást sikerült létrehozni egy nagy múltú és a tudományos innováció felé elkötelezett vállalattal.

Ózongenerátoraink gyártója a Hong Kong-i Large Horse International (Group) Co. Ltd. ózongenerátorokra specializálódott leányvállalata, mely az utóbbi évtizedben nemzetközi szinten is jelentős szereplője az ózongenerátorok gyártásának.

A vállalat alapelve a tudományos innováció, a gyártás kiváló minősége, az ügyfelek magas szintű kiszolgálása, így a fejlődésük töretlen az elmúlt 23 évben. 

Az 1996-ban alapított, majd 1997-ben ISO9001 minősítést szerzett vállalat hatalmas tapasztalatra tett szert a gyártásában, többek közt 30 saját, levédett szabadalommal rendelkezik. Ózongenerátoraik magas minőségű termékek, melyek garanciával és cserélhető ózonlapokkal hosszú ideig állnak majd a vásárlók rendelkezésére. A cég vegyészekből, mérnökökből és szerviztechnikusokból álló szakértői csapata kiváló háttértámogatást is nyújt, ezért bármilyen kérdésük lenne, ügyfélszolgálatunk szívesen áll a rendelkezésükre szakmai kérdések esetén is. 

A mi ózongenerátorainkat választották!

Ózongenerátorainkat önkormányzatok, magán- és állami egészségügyi intézmények, rendelők, éttermek, fitnesz termek, mentőállomások választották, többek közt egy Zala megyei hírportál is beszámolt róla, hogy a helyi mentőállomás is a mi generátorunkat használja.

Pacsán két generátort helyeztek üzembe: az egyiket a mentőállomáson, hiszen az itt dolgozók vannak kitéve most a legnagyobb veszélynek, a másikkal az önkormányzati intézmények helyiségeit fertőtleníti.

A képen Máté Olivér, a mentőállomás vezetője, Póczak Zsolt mentőgépkocsi-vezető és Kelemen Tamás polgármester Fotó: dr. Benedek Karolina

Gyakori kérdések az ózongenerátorral és az ózonos fertőtlenítéssel kapcsolatban

Sajnos a keresett szóra nincs találat!

Az ózon a természetben is előforduló gáz. Az oxigénmolekula 2 oxigénatomból áll, melyet atomokra bonthat például a villámlás, vagy a nap ultraibolya fénye. Egyetlen oxigénatom nagyon instabil, hamar visszarendeződik két atomos oxigénmolekulává, olykor a szabad oxigénatom hozzákapcsolódik az oxigénmolekulához. Ezt az új molekulát ózonnak vagy O3-nak hívják. Amikor a rendkívül reaktív ózon molekulák baktériumokkal, vírusokkal és egyéb szagokat okozó részecskékkel érintkeznek, bekövetkezik az oxidáció, amely során ezek a káros mikroorganizmusok elpusztulnak, míg az ózon molekula stabil oxigénné (O2) alakul vissza. Az ózonos fertőtlenítés olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni.

Az ózongáz nagyon erős oxidálószer, felület és levegő fertőtlenítésére is alkalmas. Az ózongáz lezárt helyiségek fertőtlenítésére használható, gáz halmazállapotának köszönhetően bejut olyan helyekre is, melyeket a hagyományos tisztítással nehezen érünk el.

Minden olyan helyiségben, amely lezárható légtérrel rendelkezik, de szellőztethető és nincs nyílt láng veszélye. Mindenhol, ahol emberek megfordulnak, irodákban, rendelőkben, óvodákban, iskolákban, éttermekben, hotelekben, üzletekben, de járművek esetében is hasznos lehet, de taxik, teherautók, mentőautók fertőtlenítésére is használható.

Az ózongenerátorok a természetes folyamatot másolva a levegőből alakítják át a kétatomos oxigén molekulákat 3 atomos ózon molekulákká, melyek rendkívül instabilak, ahogy összekapcsolódnak, már bomlanak is szét, és eközben amivel találkoznak, azt oxidálják, megsemmisítik. Legyen ez vírus, baktérium, kellemetlen szag, penész, stb. A készüléket a lezárt helyiségben elhelyezzük, bekapcsoljuk, majd elhagyjuk a helyiséget. A készülék a program végén lekapcsol.

Ózongáz használatakor a kezelt helyiségben TILOS TARTÓZKODNI! Az ózongáz egy rendkívül mérgező gáz, amíg az ózongenerátor dolgozik, a helyiségben semmilyen élőlény ne tartózkodjon, kisállatokat is ki kell vinni. Az ózonos kezelés végeztével várjunk minimum egy órát, (vagy akár egy éjszakát, ha van rá lehetőség) utána szellőztessünk egy nagyot és amikor már nem érezhető az ózon jellegzetes, szúrós szaga, a helyiség újra birtokba vehető. Az ózonnak jellegzetes szaga van, így észrevétlenül nem okoz veszélyhelyzetet. Figyeljen arra, hogy ne tartózkodjon olyan helyiségben, ahol az ózon jellegzetes szagát érzi, hanem mielőbb szellőztessen alaposan. 

Az ózongenerátor cserélhető ózonlemezzel rendelkezik, így a lap elhasználódása esetén nem szükséges az egész gépet cserélni, elegendő csupán az ózonlapot.

A változó környezeti szennyezettség miatt az ózonlap élettartalma előre pontosan nem meghatározható, de sok éves gyártói tapasztalat és tesztelés eredménye alapján az ózonlemezek normál lakossági körülmények között használva 8000 óra üzemidőre alkalmasak. Ez az üzemidő napi 1 órán keresztül történő használat mellett is több, mint 20 évnyi használatot tesz lehetővé.

A lerakódott por befolyásolja az ózon kibocsájtást, ezért érdemes az ózonlapot néhány havonta megtisztítani. A tisztítás pontos folyamatát hamarosan egy videóval fogjuk illusztrálni, mely segítségképpen elérhető lesz itt a honlapon. Amennyiben új ózonlapot vásárolnál vagy az ózonlap cserében segítségre van szükséged szervizünk szívesen áll rendelkezésedre.

Amikor a rendkívül reaktív ózon molekulák baktériumokkal, vírusokkal és egyéb szagokat okozó részecskékkel érintkeznek, bekövetkezik az oxidáció, amely során ezek a káros mikroorganizmusok elpusztulnak, míg az ózon molekula stabil oxigénné (O2) alakul vissza. Az ózonos fertőtlenítés olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni.

Az ózon általánosságban nem szagtalanít, de a szagot gyakran okozó mikroorganizmusokat megsemmisíti, így az általuk okozott szagtól is megszabadulhatunk.

Ez a kezelt területtől és a probléma jellegétől függ. Van ahol rendszeres kezelés indokolt: pl.: javasoljuk szállodákban a használatát minden egyes vendég távozása után vagy egészségügyi kezelőkben.

Ózongáz használatakor a kezelt helyiségben TILOS TARTÓZKODNI! Az ózongáz egy rendkívül mérgező gáz, amíg az ózongenerátor dolgozik, a helyiségben semmilyen élőlény ne tartózkodjon, kisállatokat is ki kell vinni. Az ózonos kezelés végeztével várjunk minimum egy órát, (vagy akár egy éjszakát, ha van rá lehetőség) utána szellőztessünk egy nagyot, és amikor már nem érezhető az ózon jellegzetes, szúrós szaga, a helyiség újra birtokba vehető.

Egy átlagos méretű helyiség fertőtlenítése 15-30 percet vesz igénybe, utána ki kell szellőztetni alaposan. Az ózon belélegzése káros, ezért óvintézkedéseket kell tenni. Szerencsére jól érezhető szaga van, így nem láthatatlan a veszély. Mint pl. A szénmonoxidnál. Ezért a kezelés alatt ne tartózkodjon senki és semmilyen élőlény a kezelt területen. Az ózongenerátorok éppen ezért időzítővel rendelkeznek, így a ki-, és bekapcsolásuk kényelmesen elvégezhető, szellőztetés után pedig a kezelt terület biztonságosan elfoglalható.

Az ózonos fertőtlenítés hatására az allergiás tünetek is mérséklődhetnek. Az atkák drasztikus elpusztítása révén csökken a szoba levegőjében szálló allergizáló atkaürülék, ami javíthatja az erre allergiások életminőségét.

Röviden: NEM. Mind a pókok, mint a rovarok IPARI és MEZŐGAZDASÁGI irtására használható az ózon, de ezek változó mértékben, felszereltséggel és hatékonysággal működtethető irtási technikák. A MEDIWEL kft. által használt ózongenerátor ÖNMAGÁBAN otthoni üzemeltetési feltételek mellett NEM alkalmas rovar vagy pókszabásúak megfelelő hatékonyságú irtására. Ennek oka, hogy az általunk forgalmazott gép maximálisan 2 óráig üzemeltethető, míg a legtöbb irtási technika 4-5 vagy több órás ózonkezelést feltételez. Ugyan az 5000 vagy 10000 mg/h teljesítmény hatásos dózis LENNE, de ez egy kézi generátor, nem pedig egy ipari, légkeveréses ózon-befújó gépezet. A rovarok légcsőrendszere és a pókok, atkák lexikontüdeje lezárható és csak hosszú órák után hozzáférhető az ózonmolekulák számára. Másik ok az, hogy ózongenerátor NEM alkalmas magas nyomással ózont cirkuláltatni, ami specifikusan fontos a rovarok és pókok kitinpajzsának átroncsolásához.

Kérdésed van? Szakértőnk válaszol!

Válaszaink az eddigi kérdésekre:

Minta kérdés szövege?
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec dui enim, pharetra at auctor vitae, mollis nec risus. Phasellus sagittis lectus at suscipit pulvinar.


Minta kérdés szövege?
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec dui enim, pharetra at auctor vitae, mollis nec risus. Phasellus sagittis lectus at suscipit pulvinar.

Tedd fel a kérdésedet:

Saját szerviz

 A Mediwel 12 éve saját szervizzel rendelkezik, a garanciális időn túl is tudunk segíteni a szervizelésben, alkatrész ellátásban. Munkatársaink a nagyobb, nehezen szállítható készülékeket akár a helyszínen is javítani tudják.

Kérdéseikre telefonon is tudunk válaszolni, előzetes hibafelmérés során gyakran előfordul, hogy a szerviz kiszállására már nincs is szükség, mert a probléma orvosolható 1-2 egyszerű lépéssel. A behozott készülékek javítása alatt igény esetén csere készüléket is tudunk biztosítani. 

Cserélhető ózonlemez

 Az ózongenerátor cserélhető ózonlemezzel rendelkezik, így a lap elhasználódása esetén nem szükséges az egész gépet cserélni, elegendő csupán az ózonlapot. A változó környezeti szennyezettség miatt az ózonlap élettartalma előre pontosan nem meghatározható, de sok éves gyártói tapasztalat és tesztelés eredménye alapján az ózonlemezek normál lakossági körülmények között használva 8000 óra üzemidőre alkalmasak. Ez az üzemidő napi 1 órán keresztül történő használat mellett is több, mint 20 évnyi használatot tesz lehetővé.

A lerakódott por azonban befolyásolja az ózon kibocsájtást, ezért érdemes az ózonlapot néhány havonta megtisztítani. A tisztítás egyszerű, csak kövesd a videón látható lépéseket!

Amennyiben új ózonlapot vásárolnál vagy az ózonlap cserében segítségre van szükséged szervizünk szívesen áll rendelkezésedre. 

Töltsd le a készülék használati és kezelési utasítását!

5 000 mg/óra teljesítmény

10 000 mg/óra teljesítmény

Megtetszett? Egy kattintás és máris a tiéd!

Hordozható ózongenerátor

5 000 mg/óra teljesítménnyel

Listaár: 79 375 Ft
Nettó listaár: 62 500 Ft
VIP Klubtagoknak: 64 770 Ft

Nettó VIP Klub ár: 51 000 Ft


Hordozható ózongenerátor

10 000 mg/óra teljesítménnyel

Listaár: 99 060 Ft
Nettó listaár: 78 000 Ft
VIP Klubtagoknak: 79 756 Ft

Nettó VIP Klub ár: 62 800 Ft

Műszaki adatok és terület kezelési tájékoztató

Típus: HM-5000-OGS
Légszállítási kapacitás: 150 CBM
Súly: 2 kg (csomagolással: 2.3 kg)
Zajszint: <40 dB
Energia-fogyasztás: 65 W
Termék mérete: 158 x 172 x 190 mm
Doboz mérete: 275 x 235 x 219 mm
Feszültség: 22-240V/50 Hz
Ózonlap élettartama: ~ 8000 óra
Ózonkibocsátási kapacitás: 5000 mg/óra
Működési hőmérséklet: 0 ℃ – 55 ℃
tárolási hőmérséklet: -10℃ – 60 ℃
Alkalmazási terület nagysága: max. 500 m3 (HOLD funkcióra állítva)*
Garancia: 2 év
Megfelelőségi tanúsítványok: CE, RoHS 

A táblázatban szereplő légköbméter adatok 2.75 m-es belmagasságú helyiség alapján lettek megállapítva.

Típus: HM-10000-OG/LS
Légszállítási kapacitás: 100 CFM
Súly: 4 kg (csomagolással: 4.3 kg)
Zajszint: <40 dB
Energia-fogyasztás: 100 W
Termék mérete: 237 x 180 x 175 mm
Doboz mérete: 290 x 245 x 277 mm
Feszültség: 22-240V/50 Hz
Ózonlap élettartama: ~ 8000 óra
Ózonkibocsátási kapacitás: 10000 mg/óra
Működési hőmérséklet: 0 ℃ – 55 ℃
tárolási hőmérséklet: -10℃ – 60 ℃
Alkalmazási terület nagysága: max. 500 m3 (HOLD funkcióra állítva)
Garancia: 2 év
Megfelelőségi tanúsítványok: CE, RoHS 

A táblázatban szereplő légköbméter adatok 2.75 m-es belmagasságú helyiség alapján lettek megállapítva.

Mediwel Kft. budapesti bemutatóterem

1033 Budapest, III. kerület, Hévízi út 1.
E-mail: info@mediwel.hu
Telefon: +36 20 545 44 55



Mediwel bemutatóterem Debrecen

4025 Debrecen, Hatvan utca 6.
Telefon: +36 30 325 7921